Reflux

A népbetegségek a 21. században napról napra szaporodnak, és valamilyen módon mindet a rohanó, stresszes mindennapokra fogjuk, a felpörgetett életmódhoz kötjük. Az allergia és a depresszió után a reflux is “beállt” a sorba. Felmérések és óvatos becslések szerint Magyarországon minden második, harmadik ember érez rendszeresen vagy rendszertelenül gyomorégést, vagy szembesül a refluxszal járó kellemetlen tünetegyüttessel. Mivel a betegségre még mindig többen kísérleteznek házilag, orvosi kivizsgálás nélkül – többnyire vény nélkül kapható készítményekkel – megoldást találni, a reflux hazai gyakoriságáról ezért csak becsült adataink vannak.

A refluxos megbetegedések száma szerte a világon emelkedik, és a felnőtt lakosság kb. 40 százalékánál jelentkezhetnek a kórkép gyanúját felvető tünetek. A gyomorsav rendellenes visszaáramlása okozta betegség a nőknél és a férfiaknál is azonos arányban fordul elő, szövődményei azonban inkább az erősebbik nemet sújtják, és az előfordulási gyakoriság a 40. életév felett növekszik. A Magyar Gasztroenterológiai Társaság által megkérdezett magyar reflux-betegek és veszélyeztettek egyötöde saját bevallása szerint gyakran iszik alkoholt, 38 százalékuk dohányzik, 53 százalékuk pedig a túlsúlyos vagy elhízott, gyakorta rendszertelenül étkeznek, és a stressz is a mindennapjaikhoz tartozik. A statisztikák tanúsága szerint a reflux a gazdaságilag és társadalmilag is fejlettebb országok civilizációs betegsége, és jórészt a modern életmód következménye, hogy előfordulása ilyen riasztó méreteket ölt.

A reflux leggyakrabban lefekvés után jelentkezik, ezért az esti panaszokat elkerülendő, alvás előtt 2-3 órával már nem tanácsos enni. is Ez segíthet a savszint csökkentésében, ennyi idő alatt kiürül a gyomor is. Ezen emésztőrendszeri betegség tekintetében ugyanis különösen veszélyeztetettek azok, akik nem ügyelnek kellőképpen táplálkozásukra, azaz a zsíros, csípős és nehéz ételeket részesítik előnyben más élelmiszerekkel szemben, illetve azok, akik még lefekvés előtt rendszeresen vacsoráznak. A divatos káros szenvedélyek is növelik a reflux rizikóját: a dohányzás, a kávé- és az alkoholfogyasztás is kockázati tényezőnek számítanak, ahogy a szinte minden betegség kialakulásában ludas stressz is. Mindeközben nem elhanyagolható az a civilizációs tendencia sem, hogy még kiadós mozgással sem ellensúlyozzuk a fenti ártalmakat és az ülőmunkával járó káros következményeket, így a túlsúly is hozzájárul mindehhez.

Kezelés:

Fontos a rizikótényezők csökkentése, illetve felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a betegség kezelhető, korai felismeréssel és terápiával pedig megelőzhetők a későbbi, súlyosabb stádiumok és következmények, a fekélyek, nyelőcsőszűkület és akár a daganat.

Gyógyszeres kezelés: egyes gyógyszerek megkötik a gyomor savtartalmát, mások csökkentik a sav termelődését, illetve elősegítik a gyomortartalom továbbhaladását a belek felé- ezek mind tüneti kezelések. Mechanikus vagy keringési blokk esetén a gyógyszeres kezelés ellenére a panaszok továbbra is fennállnak, vagy szövődmények alakultak ki, maradna a sebészi kezelés : műtéti úton állítják helyre a nyelőcső és a gyomor közötti záróizom normális működését, ami pangó szövetekben gyakran hegesedést okoz.

Alternatív kezelése: A gastrooesophagialis reflux , mint tünetegyüttes sok okra vezethető vissza. A gyomor keringésének, mozgásának, vegetatív beidegzésének romlása is önmagában kulcsszerepet játszhat. Epepangás fent részletezett módon is befolyásolja kialakulását. Pylorus, gyomor kiáramlási pontjának görcse a tartalom pangását, gyomorszámon való visszaszivárgását idézheti elő. Homloküreg krónikus csorgása éjszakánként lejuthat a gyomorba,a cardia ennek hatására megnyílik és a tartalom akár a torokig visszacsordulhat, savasan felmarva a nyálkahártyát. A reflux-betegség hosszútávon kezelés nélkül sok féle szövődmény kialakulásához vezethet. Ilyen következmény lehet az állandó köhögés, a gyakori torok- vagy gégegyulladás, a fogzománc károsodása.

A nyelőcső nyálkahártyáján idült gyulladás, esetleg hegesedés, ritkán szűkület vagy vérzés alakulhat ki. /lásd fül-orr-gégészeti leírás / Természetesen ezek az elváltozások is craniosacralis és -visceralis technikával sikeresen orvosolhatók

Tisztelt Pácienseink !

Értesítjük, hogy budapesti KovalenkoKlinika előreláthatólag 2021 második feléig zárva tart!
Újranyitásunkról Kovalenko Klinika Facebook oldalán értesítjük minden kedves Páciensünket!
 
A kezeléseket Selmeci Anikó soproni kolléganőnk 9400 Sopron, Deákkúti út 16. cím alatt +36709446565 telefonszámon történő előzetes egyeztetés után  továbbra is vállalja.
 
Soproni KovalenkoKlinikán több, mint 5 éves munkája során  visceralis manipulációt, cranialis és állkapocs korrekciót, pszichosomatikus esetekben kineziológiai módszereket, “agy-formatálást” alkalmaz.
 
Igény esetén havi szintű budapesti rendelést is megszervezhetünk! Erre +36709446565-ös számon várjuk jelentkezését!
 
Változatlanul lehetőség van az  online konzultációra, a fizetési lehetőségek részleteit info@kovalenkoklinika.hu  sopron@kovalenkoklinika.hu  címre írt emailben megismerheti.
 
Tisztelettel:
Dr Kovalenko Marina